Gyönyörűen mutatnak a PS1-es játékok az Xbox Series S-en
Metal Gear Solid és Gran Turismo 4K-ban? Jöhet!
Metal Gear Solid és Gran Turismo 4K-ban? Jöhet!
Nem más, mint Solid Snake eredeti szinkronhangja erősítette meg, hogy hozzá is eljutott az erről szóló infó.
Egy pletyka szerint a japán stúdió másra bízná a nagy múltú IP-t, de ez akár még jól is elsülhet.
Egy nagyon különös helyzet állt elő: a projekt vezetője próbálja menteni a dolgot, de semmi sem garantált, miközben több ezren már előrendelték a társast.
Úgy alakult, hogy idén főként Angolhonban és Night Cityben töltjük az ünnepeket.
Zöldborsóként tologatjuk a tányérunkon heverő játékokat, miközben már arra várunk, hogy behozzák végre a desszertet.
Hosszú ideje zajlanak már a színfalak mögött a Metal Gear Solid előkészületei, de most úgy tűnik, fontos mérföldkőhöz érkeztünk, megtalálhatták a főszereplőt.
Az Egyesült Királyságban működő, művégtagok gyártására specializálódott cég összedolgozott a Konamival a tökéletes eredmény kedvéért.
Ennyire közel a konzolgeneráció-váltáshoz már inkább csak a gyorsan és könnyen átélhető tapasztalatokat, a bármikor abbahagyható élményeket hajszoljuk.
Felcsapunk vadászpilótának és odapörkölünk a pimasz lázadóknak.
Ha igazak a pletykák, akkor hamarosan egy megújított Shadow Moses Islandre látogathatunk el.
A kora kétezres évek számos játéknak köszönhetünk még ma is közkincsnek tekinthető mémeket, most ezek közül válogattunk kicsit.
A Konami megkönnyítheti a klasszikusok digitális beszerzését.
Előtúrjuk a padlásról a régi farsangi jelmezeket, és leszedjük a szomszéd macskáját a fáról, akár meg kell menteni, akár nem.
Többek között a Konami is bejelentkezett, ők Metal Gear Solid-os babokban reménykednek.
Egy YouTuber a mi valóságunkat felhasználva alkotta meg a népszerű videojáték világát egy különös videóban.
Vízpartra vagy más világokba menekülünk a tikkasztó hőség elől.
Az előző generációs platform játékosai most tényleg megkaphatták a Nuclear Disarmament átvezetőt, melyet a PC-sek két éve véletlenül nézhettek meg.
Jordan Vogt-Robers visszahívná David Haytert, hogy ő adja Solid Snake hangját egy animációs adaptációban.
Egy portál szerint a fejlesztő a Metal Gear Solid V költségvetéséből csippentett le, hogy elkészítse a P.T.-t, de a Kojima Productions szerint ennek nem sok köze van a valósághoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)